Talán már sejtitek, mennyire szeretünk barkácsolni, sőt, első bejegyzésünk is a scrapbook készítés rejtelmeibe avatta be az olvasókat. De többször készítettünk kedvenc meséinkhez különböző, papírból kivágható, hajtogatható játékokat. Tavaly nyáron DIY rovatunk átköltözött a Pagony Kiadó Youtube csatornájára, ahol folytattuk tevékenységünket. Készítettünk Berg Judit Cipelő cicák-sorozatához cicás könyvjelzőt, Jill Tomlinson kedves meséihez ujjbábokat, Maros Krisztina Milyen színű a boldogság? című könyvéhez varázslatos színekben játszó kaleidoszkópot, Ragacs meséjéhez hűtőmágnes játékot. És ez csak pár az eddig megvalósított projektjeink közül, amit bárki könnyedén elkészíthet otthon a családjával. Most mi mesélünk nektek arról, miért fontos nekünk és mit ad nekünk a DIY, és arról is, milyen jòtékony hatásai vannak az alkotás eme formájának.
Emlékeztek még? Blogindító,
Az év végi pörgést és őrületet követően úgy döntöttünk, hogy mi, a
Mesés advent-sorozatunk befejező részéhez értünk. Nem először olvashattok tőlünk Muminos bejegyzést. Legutóbb
Mai, egyben utolsó előtti adventi bejegyzésünket a skandináv életérzés inspirálta. A kartonból készült Dala ló dekorációként és játékként is funkcionálhat a karácsonyfa alatt, sőt, saját, színezhető verzióval is készültünk nektek. A tradícionális fából készült Dala ló Dalarna megyéből,
A mai napon ismét egy klasszikus meséhez kapcsolódóan alkottunk! Ezúttal A három kismalac meséjéhez készíthetitek el ti is saját ex libriseiteket, melyek segítségével könnyedén feltüntethetitek a könyv valódi tulajdonosát. Az ex librist a könyv borítójának belső oldalára szokás ragasztani, ezzel jelezték régen a könyv hovatartozását. Mai bejegyzésünket a
Egy örök klasszikushoz, a Star Warshoz nyúltunk, a film három kulcsszereplőjét ujjbábként készítettünk el. Darth Vadert R2D2-t és természetesen Leia hercegnőt is könnyedén elkészítheti bárki pár egyszerű lépésben. Bár a napokban mozikba került film folytatásának középpontjában nem Darth Vader áll, de mivel a sötét oldal legkarizmatikusabb karaktere, egyszerűen nem tudtuk kihagyni!
Tegnapi,
Kivételesen nem egy konkrét meséhez készítettünk üdvözlőkártyát, hanem több olyan meséhez is, aminek a főszereplője macska. Hazai mesék között is szép számmal jelentek meg ilyen kötetek, mi a
Egy klasszikus, amit újabb és újabb generációk hallgatnak végig. Nincs ember, aki nem ismerné a Piroska és a farkas meséjét. Most egy klasszikus meséhez szerettünk volna visszanyúlni, amit ugyanakkor rengetegféleképpen dolgoztak fel az elmúlt években. A