Design és mese

Kasmíranyó

Kasmíranyó

„Már így is épp eleget vártam a rajzolással.” – évindító interjú Máray Mariannal

2018. január 02. - Kasmiranyo01

maray_mariann.jpgMariann a bölcsészkarra járt, mikor 23 éves korában hirtelen rájött, hogy inkább illusztrátor szeretne lenni. Két évvel később felvételt nyert a MOME tervezőgrafika szakára, mostanra pedig az idő egyértelműen őt igazolta, mivel számos sikert és rengeteg illusztrált kötetet, plusz egy saját vállalkozást is a magáénak tudhat. 2017 szakmai szempontból is fontos év volt számára, hiszen az Utazz bálnabusszal című könyv illusztrációi bekerültek a Bolognai Nemzetközi Gyerekkönyvvásár katalógusába, év végén pedig a Világvége alsó mesegyűjtemény is megjelent az ő illusztrációival a Naphegy Kiadó gondozásában. Kezdetekről, példaképeiről, terveiről kérdeztük.


Emlékszel arra a pillanatra, amikor megfogalmazódott benned, hogy tervezőgrafika szakon szeretnéd folytatni tanulmányaidat? Milyen út vezetett ehhez a pályához?

Igen, egészen pontosan emlékszem, ahogy a nyaralás alatt álltam a kertben a kisebbik fiammal a kezemben, aki akkor 2 hónapos volt, és arra gondoltam, hogy nem szeretnék tovább a bölcsészkarra járni, és hogy itt az idő váltani, mert már így is épp eleget vártam a rajzolással. Egész gyerekkoromban biztos voltam benne, hogy illusztrátor leszek, de 13 és 23 éves korom között nem rajzoltam. Villámcsapásként ért a felismerés, és szeptemberben már el is kezdtem a Corvin Rajziskolában a felvételi előkészítőt. Második nekifutásra felvettek.
inuit.jpgA kezdetek: Mariann diplomamunkája

Szakmai szempontból ki volt rád a legnagyobb hatással? Értem ez alatt a tanáraidat, vagy akár hazai, külföldi illusztrátorokat.

A felvételi előkészítőt a Corvin Rajziskolában egy momés tanár, Pálfi György tartotta, akinek nagy szerepe volt abban, hogy tényleg illusztrátor lettem, sokat tanultam tőle. Ez az időszak egyébként egybeesett a magyar gyerekkönyves szakma éledésével, de még nem volt ennyire széles a kínálat gyerekkönyvekből. Én akkoriban főleg külföldi gyerekkönyveket nézegettem könyvtárakban.
inuit_01.jpgElső könyved a Momés diplomamunkád volt, ami az inuitokról szólt. Miért éppen erre a témára esett a választásod?

Azért, mert akkoriban éppen ez volt a rögeszmém. Pár évvel korábban elolvastam a Smilla kisasszony hóról álmodik című regényt Peter Høeg-től, és elkezdett érdekelni az inuit világ. Évekre magával ragadott a téma, Kanadából rendeltem inuit művészeti albumokat, és elég sokat olvastam antropológiai munkákat is. Mai napig sajnálom, hogy nem sikerült kiadatni ezt a könyvet, szerintem nagyon erősek ezek a mesék. Nagyon szeretik a gyerekek, akiknek fel szoktam olvasni.
inuit_2.jpgEgy oldalpár Mariann diplomamunkájából

Van olyan kortárs illusztrátor, akinek a munkásságát figyelemmel kíséred?

Huzamosabb ideig senkiét, nem vagyok igazán jó ebben, de talán nem is olyan nagy baj. Időm sincs rá nagyon mostanában, de nem is szeretem, ha túlságosan beleszeretek valakinek a munkáiba. Félek, hogy elkezdek úgy rajzolni, mint ő. A magyarok közül a kedvencem Molnár Jacquline.
pikkudot_02.jpgMariann Pikku dot bútorai

Hogy született meg a Pikku dot márkád? Milyen célok inspirálták a létrejöttét?

A Mara Factory volt először, amit Radnóti Blankával csináltunk együtt. A szétválásunk után találtam ki a Pikku Dotot. Mivel a könyvillusztráció bármennyire kedves nekem, nem egy állandó, folyamatos bevételt jelentő munka, mindenféle más felületen dolgozom illusztrátorként- a festett bútorokkal, tárgyakkal, képekkel, nyomtatott termékekkel szerzek máshonnan bevételt. Ezek a munkák egyúttal megjelenési felületként, reklámként is szolgálnak.
maray_mariann_1.jpgMindenképp szót kell ejtenünk a sikereidről is: idén Bolognai Nemzetközi Gyerekkönyvásáron Bálnabuszos illusztrációid bekerültek a katalógusba. Érezhető volt a későbbi felkéréseken az elismerés hatása?

Eddig nem, inkább a korábbi munkáim alapján keresnek meg a magyar kiadók. Lehet, hogy nem telt még el elég idő. Viszont a Bolognai Illusztrációs Gyerekkönyvvásár saját ajánlásában bekerültek a munkáim a Pitti Bimbo divatkatalógusba, ami nemzetközi divatházakat gyűjt össze. Ebből még jöhet munka.
balnabusz.jpgHogy tudod beosztani az időd az illusztrációs és egyéb munkáid, valamint saját vállalkozásod, a Pikku dot mellett?

Rendkívül nehezen, mert 4 gyerekem van. De azért igyekszem. Amikor csak tudok, leülök dolgozni. Szerencsére nagyon szeretem a munkámat. Mellette gyerekeknek tartok rajzkurzust kétszer egy héten délutánonként a Két Egér Könyvesboltban és az Anno meseboltban.
pikkudot.jpgMit gondolsz az elmúlt 10-20 év hazai gyerekkönyves tendenciáiról? Meglátásod szerint milyen változások várhatóak a hazai gyerekkönyvpiacon?

Fantasztikus a változás. A legnagyobb gyerekem 19 éves, így pont végigkövettem az elmúlt 20 évet, nemcsak szakmai, hanem felhasználói szempontból is. Össze sem lehet hasonlítani a 20 évvel ezelőtti kínálatot és minőséget a mostanival. Azt, hogy milyen változások várhatók, nem tudnám megjósolni. Elég szorosan követi a magyar piac a külföldi illusztrációs trendeket.
pikkudot_tolltarto.jpgEgy Pikku dot tolltartó

Mik a jövőbeli terveid? Milyen munkákon dolgozol jelenleg?

Szeretnék saját szerzői könyveket csinálni, remélem, lesz rá lehetőségem. Több ilyen ötletem is van jelenleg. Mellette alig várom a Gibbon és Makákó megjelenését most tavasszal.

A bejegyzés trackback címe:

https://kasmiranyo.blog.hu/api/trackback/id/tr4113543309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása