Design és mese

Kasmíranyó

Kasmíranyó

„Szívesen ismerek meg új megoldásokat" – Nádi Boglárka grafikussal beszélgettünk

2019. március 05. - Kasmiranyo01

01_bogi_profil-min.pngNádi Boglárka aprólékos, kidolgozott munkáira először a Halisten Stúdió oldalán figyeltem fel, és eztán vettem alaposabban szemügyre Behance oldalán található alkotásait. A kezdetektől fogva erre a pályára készült, tervei megvalósításában pedig családja is támogatta. Olvassátok el ti is Bogival készített interjúnkat, lessétek meg inspiráló munkakörnyezetét és  és gyönyörködjetek különleges hangulatú, részletgazdag alkotásaiban!

Kérlek mesélj kicsit magadról: mikor tudatosult benned először, hogy grafikával szeretnél foglalkozni?

Az általános iskola óta rajz tagozatos voltam, a szüleim elég hamar meglátták milyen irányba terelgessenek. Középiskola óta pedig grafikát tanulok, az egyetemi évek alatt tervezőgrafikára szakosodtam, azóta pedig ezzel foglalkozom. Egyetem után négy osztálytársammal együtt megalapítottuk a budapesti székhelyű Halisten Stúdiót, ami azóta is boldogan működik.
10_halisten-min.pngA Halisten stúdió tagjai: Bernát Barbara, Csepella Olivér, Gilicze Gergő, Kőrös János és Nádi Boglárka

Hol kezdtél el rajzolni, illetve hol végezted tanulmányaidat?

A székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskolában kezdtem, onnan a szintén fehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola alkalmazott grafika szakán és végül a soproni Alkalmazott Művészeti Intézet tervezőgrafika szakán tanultam.
07_playing_stoats-min.pngBogi játszó hermelinekről készített illusztrációja

Emlékszel még, mi volt az első komolyabb megbízásod?

Őszintén szólva nem igazán, középiskola óta vannak megbízásaim, de olyan mélyebb nyomot egyik sem hagyott, amit fel tudnék idézni. Azt hiszem komolyabb hangvételű projektek egyetem alatt, a mesterképzés előtti években kezdtek el megtalálni.
09_enteric_r-min.pngNádi Bogi inspiráló munkakörnyezete

Munkáidon többször visszaköszönnek kalligrafikus alkotásaid. Hogy fedezted fel a műfajt?

Egyetem alatt Juhász Marci és Nádai Ferenc óráin foglalkoztunk kalligráfiával, akkor kezdtem vele kísérletezni. Ezek az első kalligráfiáim inkább a lettering műfajához állnak közelebb, mert előbb ceruzával rajzoltam meg a kompozíciókat, utána festettem meg őket tussal. Olyan "igazi" kalligráfiáknak akkor lehetne őket nevezni, ha magával a tustollal rajzoltam volna meg a betűformákat, az eszköz adottságait kihasználva.
06_cat_wedding_invitation-min.pngBogi tervezte cicás esküvői meghívó

04_kalligrafia3-min.pngRészlet Weöres Sándor ABC című verséből

Mi volt a legmeghatározóbb lehetőség eddigi pályafutásod során, ami megbízáson keresztül jött?

Nem igazán tudnám megmondani, melyik volt a legmeghatározóbb projektem. Sokféle megrendelőnek dolgoztam már eltérő nagyságú projekteken: az ex libristől kezdve könyvön át városarculatig. Széles a skála. Számomra egy kis munka ugyanolyan meghatározó lehet, mint egy összetettebb feladat. Mai napig az egyik kedvencem a Magyar Postának tervezett 2016-os húsvéti bélyeg, vagy a tavalyi évben tervezett Kiskanál Kommandó könyv is a szívem csücske.
05_husvet-belyeg-min.pngA Magyar Posta számára tervezett 2016-os húsvéti bélyeg 

A macskák is visszatérő elemei munkáidnak. Jól sejtem, hogy egy macskarajongót tisztelhetek személyedben? Vannak esetleg cicáid, akik inspirálóan hatnak rád?

Szeretem a cicákat, de annak ellenére, hogy sok ilyen jellegű munkám van, még ugyanannyira szeretem a többi kis élőlényt is. Most is van egy cicám, és volt előtte is volt egy maghatározó cicatársam. A macskák kerekebbé tették/teszik a napjaimat. 
07_pincer-min.pngEgy cicás illusztráció Bogitól

Korábban foglalkoztál meseillusztrálással, például Imre Ádám Tacskójáratát, ill. Rosta Helga Sosemvolt meséit. Mi a helyzet most az illusztrálással? Vannak terveid a folytatást illetően?

Nem tartom kizártnak, hogy a meseillusztrálás egyszer visszatér az életembe, de manapság a tervezés más területei jobban érdekelnek. Habár jelenleg nem kifejezetten mesékhez rajzolok, de azért az illusztrálást nem hagytam abba. 
05_kiskanal_kommando_konyv-min.pngLukasz Rebeka Kiskanál Kommandó - Hozzátáplálás szakemberektől című kötetének borítója

Több grafikádon is megfigyelhető az aprólékosságra és a részletekre való odafigyelés. Mennyi ideig tartott pl. a Zeneakadémia 140. évfordulójára készített grafika, az Urban Folklor vagy a Hommage á Morris plakátok elkészítése?

Nem mértem az időt, de a plakátok esetében úgy nagyjából egy hét lehetett a tervezés, kivitelezés ideje. A Zeneakadémia esetében pedig inkább két hetet mondanék.
08_zeneakademia-min.pngA Zeneakadémia 140. évfordulójára tervezett plakát
08_morris-min.pngHommage á Morris plakát
08_urban-folklor2-min.pngAz Urban Folklorhoz készített plakát egy részlete

Milyen technikával alkotsz a legszívesebben? Van olyan, amivel kimondottan szeretsz kísérletezni?

Kísérletezni főleg stílusokkal szoktam mostanában, szívesen ismerek meg új programokat, ezeken belül pedig új megoldásokat, lehetőségeket. Manapság már elsősorban gépen dolgozom, a munkák előtti ceruzás vázlataim is sokszor elhanyagolhatóak és csak a gondolataim tisztázására szolgálnak. Kísérletezni főleg stílusokkal szoktam mostanában, szívesen ismerek meg új megoldásokat, lehetőségeket programokban. Nagyon szeretem például a Skillshare-t, ami egy szuper önképző oldal, tele rengeteg oktatóvideóval. Sok inspiráló és számomra kedves designernek vannak fent az oldalon előadásai. Rengeteget tanultam már belőlük, csak ajánlani tudom! :)
04_kalligrafia2-min.png
Hogy alakult meg a Halisten Stúdió? Kik a tagjai?

A Halisten Stúdiót négy és fél éve, négy egyetemi osztálytársammal közösen alapítottuk meg. Ők Bernát Barbara, Csepella Olivér, Gilicze Gergő és Kőrös János. A soproni Alkalmazott Művészeti Intézet tervezőgrafika szakán ismerkedtünk meg és a mesterképzés két éve alatt olyan szoros baráti és szakmai kapcsolat alakult ki köztünk, hogy elhatároztuk együtt folytatjuk tovább. Mesterképzés alatt már nem csak az óráink voltak közösek, hanem együtt is laktunk, így egyfajta kommunává váltunk. Azóta is nagyon jól megértjük egymást és jól működünk együtt.
07_playing_stoats2-min.png
Egy másik játszó hermelinekről illusztráció

Hol vásárolhatóak meg az ex libriseid? Hol lehet hozzájutni a munkáidhoz?

Ex libriseket egyedi megrendelések alapján készítek, amelyeket e-mailben, üzenetben tudnak megrendelni az érdeklődők. Jelenleg nincs webshopom, ahol egyéb termékeket árulnék, elsősorban tervezőgrafikus vagyok és ebből élek, de remélem, hogy a nem is annyira távoli jövőben azért eljutok a saját weboldal tervezéséig és akkor mindenképp szeretnék grafikákat is árulni. Néhány kalligráfiámat árulja az Indigó póló és textilnyomó műhely,többek között kép, vászontáska és póló formájában, amit a honlapjukon lehet megrendelni.
07_cat_libris_1_-min.png07_cat_libris_2_-min.pngBogi gyönyörű ex librisei

Mik a jövőbeli terveid? Mit láthatunk tőled legközelebb?

Az első számú jövőbeli tervem a márciusban születő kisfiam, Ábris. Az utána következő jövőbeli terveimet elsősorban majd ő fogja tudni megválaszolni, de arra még egy kicsit várnunk kell.
06_cat-alpabet-min.pngCicás abc 


Borító fotó: Kelemen Richárd

A bejegyzés trackback címe:

https://kasmiranyo.blog.hu/api/trackback/id/tr6114668037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása