Mit érezhet a szülő, mikor megtudja, hogy gyereke hallássérülten született, vagy az évek során valamilyen oknál fogva azzá vált? Diósi Annamária saját példájából kiindulva tudja, hogy bár nehézkesebb út áll ezek előtt a gyerekek előtt, de hosszú évek kitartó munkájával és türelmével ők is élhetnek halló társaikéhoz hasonló életet. Anna idén végzett a Visart Művészeti Akadémia vizuális kommunikáció szakán, ahol a Hallod? című könyvet diplomamunkájaként reprezentálta. Hogyan működik a könyv és miként segítheti elő a hallássérült gyerekek integrációját? A bejegyzésből ez is kiderül!

Kérlek, mesélj egy kicsit magadról!

Zircen születtem, ötéves koromig Sümegen laktam a családommal, majd Keszthelyre költöztünk. Hárman vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb a családban. Csecsemőkoromban kezdődtek a problémáim egy akut középfül gyulladással, amit egy kötelező védőoltás váltott ki. Emiatt folyamatosan antibiotikumos kezelést kaptam, a fülemet többször is felszúrták és műtötték. További vizsgálatok kiderítették, hogy a gyulladások miatt a fülemben lévő szőrsejtek elhaltak, így csekély hallásmaradványom maradt. Másféléves koromban megkaptam az első hallókészülékemet. Szüleimmel Budapestre a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola Gyakorló Intézetébe kezdtünk el járni, beszédtanulásra, hallásfejlesztésre szurdopedagógushoz. Hat éven keresztül jártunk heti rendszerességgel Budapestre. Nagyon sokat köszönhetek a szurdopedagógusomnak, Nagyné Győry Máriának, és a családomnak is, mert végig türelemmel és kitartással tanítottak beszélni, amit akkor én még nem is érzékeltem. Hála nekik,  tanulmányaimat már egészen óvodás koromtól kezdve integrált képzésben végezhettem. Szintén köszönet illeti általános- és a szakközépiskolai tanáraimat egyaránt. Érettségit követően egyből felvettek a Budapesti Kommunikációs Főiskolára, ahol alkalmazott grafika szakon végeztem. Szerettem volna továbbképezni magamat, ezért jelentkeztem a Visart Művészeti Akadémia grafika szakára, ahol idén diplomáztam. A Hallod? című beszédfejlesztőkönyv volt a diplomamunkám. Jelenleg egy reklámügynökségen dolgozom, de pár év múlva szabadúszóként képzelem el jövőmet.
Milyen előzmények vezettek a Hallod? című, hallássérült gyerekek beszédfejlesztését elősegítő könyved/diplomamunkád megírásához?

Mindig is szerettem volna segíteni a hallássérült gyerekeknek, mert nagyon fontos, hogy a kommunikációs világban helyt tudjanak állni. Rengetegen hiszik azt, hogy lehetetlen megtanítani a súlyos hallássérült gyereket beszélni, pedig hosszú évek kitartó munkájával meg lehet oldani, akkor is, ha kilátástalannak tűnik. Mindenképp szerettem volna személyes indíttatású diplomamunkát készíteni, mivel édesanyám óvoda- és fejlesztőpedagógus, ráadásul rengeteget foglalkozott velem egészen kiskoromtól kezdve. Most is nagy segítségemre volt a feladatok összeállításában. Kevés az olyan fejlesztőkönyv, ami grafikailag jól értelmezhető lenne, ezért is szerettem volna megalkotni egy áttekinthető szerkezetű, játékos fejlesztőkönyvet. Párszor persze nekem is fejtörést okozott a feladatok grafikai leképezése, de teljesen biztos vagyok benne, hogy egy jól használható könyv lett a végeredmény, hiszen én is ugyanezeket, és ehhez hasonló feladatokat oldottam meg hosszú évek során lépésről lépésre, egymásra építve, játékosan. Az illusztrációknál külön ügyeltem arra, hogy négy alapszínből álljon minden feladat, ugyanis a színek is nagyon fontosak ebben a korban. Nem szerencsés, ha túl sok van belőlük, zavarossá teheti a feladatok értelmezését.
Milyen rendszer szerint haladhatunk a könyvben? Hogyan működik a gyakorlatban?

Témakörök szerint haladtunk a könyvben. Természetesen az alapokkal, egyszerűbb feladatokkal, a fújással, egyszerű magánhangzók gyakorlásával kezdődik, majd a rövidebb hangutánzó szavak (pl. tik-tak) gyakorlásával folytatódik, végül pedig a rövid mondókák megtanulásán át, egészen a beszéltető feladatokig terjed. Az utóbbiaknál szándékosan ügyeltem az egyszavas válaszok elkerülésére, ezért több kérdésre kell választ adnia a gyereknek, pl. nem csak arra, hogy milyen közlekedési eszközöket lát egy képen, hanem arra is, hogy melyikkel utazott, milyen élményei fűződnek hozzá stb. Igyekeztünk minden témakört nagymozgásos feladattal kezdeni, hiszen tudjuk, hogy az agyfejlődés szempontjából ez kihagyhatatlan mozzanat. A további feladatokat komplex módon találtuk ki, hogy minden részképességet fejlesszünk, és a gyereknek is lehetősége legyen tevékenyen részt venni a feladatokban. (vágás, ragasztás, közös játék, hajtogatás stb). A hallásfejlesztésre, a különféle hangok differenciálásához QR kódok nyújtanak segítséget. Mivel a Hallod? diplomamunkának készült, ezért inkább egy átfogó képet ad a különböző korosztályoknak szánt feladatok típusairól. Viszont a könyv kiadása esetén ezen mindenképp változtatnék, a meglévő feladatokat továbbiakkal egészíteném ki, hiszen ez a könyv több évre szóló feladatgyűjtemény lenne.
Hogyan segítheti a hallássérült gyerekeket a könyv az integrációban?

A korai fejlesztésnek nagyon nagy hatása van a gyerek fejlődésére; minél korábban kezdik el a beszédfejlesztést, annál nagyobb a valószínűsége, hogy képesek lesznek integráltan tanulni. Ha időben észreveszi a család a halláskárosodást, és van türelme, kitartása végigcsinálni a több éven át tartó fejlesztést, akkor a gyerekek sikeresen megtanulhatnak beszélni. Én például két évesen kezdtem szurdopedagógushoz járni, aki egészen iskolás koromig fejlesztett, majd utána kerültem a logopédushoz, akihez tizennégy éves koromig jártam. Természetesen édesanyám napi szinten segített abban, hogy minél jobban megértsem és értelmezzem a feladatokat. Ennek rengeteg munka és rendszeresség az alapja, de tudatosan, odafigyeléssel, sok-sok örömteli együttléttel, játékkal szépen fejleszthető a gyerek. Ezért próbáltam olyan figurákat kitalálni, amik kedvesek, szerethetőek lehetnek a gyerekek számára. Fontos szempont volt, hogy szívesen vegye kezébe a könyvet, ne tanulásnak, hanem egy jó közös játéknak tűnjön a fejlesztésben résztvevő szülővel. Néhány figurát megterveztem, és elkészítettem plüssállat formájában is, hogy még személyesebb legyen a kapcsolat a gyerek és a fejlesztőkönyv között. Bárhova magával viheti az általa ismert plüssállatot, de akár játszhat vagy alhat is vele. Ugyanakkor nagy kérdés a másik oldalról, hogy mennyire nyitottak az iskolák, befogadják-e a sérült gyereket, vagy nem. Nekem szerencsém volt, de nem egy ismerősömet utasították vissza a hagyományos oktatásban való részvételtől, hiába beszélt szépen, egyszerűen nem merték vállalni az iskolák, mert nincsenek tisztában azzal, hogy mivel jár egy hallássérült gyerek befogadása, pedig csak egy kis plusz odafigyelésre lenne szükség.
Hogy viszonyultak hozzád az osztálytársaid?

Kisebb létszámú iskolában kezdtem, ahol nem éreztem jól magam, ezért később egy másik iskolába mentem át, ahol viszont minden nagyon jól alakult, rengeteg barátot szereztem, ott ismertem meg a legjobb barátnőmet, akivel a mai napig barátnők vagyunk. A suliban egyedüliként voltam hallássérült, de mindenben segítettek az osztálytársaim. Mivel alapvetően szájról olvasok, ha a tanár a tábla felé fordult, könnyen elvesztettem a fonalat, ilyenkor a padtársamról másoltam az anyagot. Középiskolában is sokat segítettek, nagyon jól éreztem magam. Nyitott lány vagyok, sok barátom van, sokat buliztunk, szuper volt. Azt viszont a mai napig nehezen fogadom el, hogy sokan összekeverik a hallássérülést az értelmi fogyatékossággal, ezt bevallom, nem könnyű elviselni, ahogy azt sem, ha nem értek meg valamit, türelem és érdeklődés helyett egy legyintéssel faképnél hagynak.
Nem bántad meg, hogy nem tanultál meg jelelni?

Engem mindig is érdekelt a jelelés, de a szüleim a beszédtanulást és a hallásfejlesztést tartották fontosabbnak. Azt tartották szem előtt, hogy a társadalomban jobban boldoguljak és eligazodjak. Szerencsére a Budapesti Kommunikációs Főiskolán volt lehetőségem felvenni a jelnyelvi órát, amin körülbelül húszan-harmincan vettünk részt. Nagyon örültem, hogy ennyi embert érdekelt a kommunikációnak ez a formája. Az alapokat megtanultam, és azóta is súlyos hallássérült barátaim tanítanak jelelni. Alapvetően a hallókkal könnyebben kommunikálok, mivel ezt szoktam meg, és mindig halló környezetben voltam. Viszont úgy látom, hogy a siketek és a hallók közti kommunikációban nagy segítséget jelentene, ha legalább a vendéglátásban, hivatalban dolgozók egy része minimális szinten megtanulna jelelni.