
Két gyerek anyukája, illusztrál és ír, folyamatos kísérletezés és nyitottság jellemzi. Szabó Imola Julianna Molnár István-díjas "betűéspixelrakodómunkás", aki tudatosan igyekszik kerülni a skatulyákat. Mostanában a Cser Kiadó gondozásában megjelent Bookline sikerlistás könyv, az És boldogan éltek? felnőttmese-gyűjtemény kapcsán hallhatjuk nevét, hiszen a kötet illusztrációi és a könyv terve is az ő nevéhez kapcsolódik. Interjúnkban érdekes életútjáról, és természetesen az És boldogan éltek? című kötetről is kérdeztük őt!
Nagy Diána azon szerencsés illusztrátorok közé tartozik, akinek már több kötete is megjelent külföldön, a neves
Nagy örömömre rendhagyó interjút készíthettem egy legkevésbé sem hétköznapinak mondható emberrel, Czigány Ildikóval, aki 1998-ban, kilenc év képzés után elsőként kezdett el hazánkban női pilótaként repülni. Története abszolút sikerrel zárult, hiszen mindent elért, amit a szakmában el lehet érni, 2005-ben kapitánnyá léptették elő. Bár 2010-ben abbahagyta a repülést, életének mindig fontos és meghatározó része marad. Megtudhattuk, milyen út vezetett akkoriban a pilótaengedély megszerzéséig, melyek a kedvenc repülői, miben mások a mai pilóták, mint azok, akiktől ő tanult anno, és azt is, melyek a legszebb emlékei a repüléssel töltött időszakból.
Eredetileg a
Először a
Mariann a bölcsészkarra járt, mikor 23 éves korában hirtelen rájött, hogy inkább illusztrátor szeretne lenni. Két évvel később felvételt nyert a MOME tervezőgrafika szakára, mostanra pedig az idő egyértelműen őt igazolta, mivel számos sikert és rengeteg illusztrált kötetet, plusz egy saját vállalkozást is a magáénak tudhat. 2017 szakmai szempontból is fontos év volt számára, hiszen az
Mesés advent-sorozatunk befejező részéhez értünk. Nem először olvashattok tőlünk Muminos bejegyzést. Legutóbb
A mai napon ismét egy klasszikus meséhez kapcsolódóan alkottunk! Ezúttal A három kismalac meséjéhez készíthetitek el ti is saját ex libriseiteket, melyek segítségével könnyedén feltüntethetitek a könyv valódi tulajdonosát. Az ex librist a könyv borítójának belső oldalára szokás ragasztani, ezzel jelezték régen a könyv hovatartozását. Mai bejegyzésünket a
Tegnapi,
Kivételesen nem egy konkrét meséhez készítettünk üdvözlőkártyát, hanem több olyan meséhez is, aminek a főszereplője macska. Hazai mesék között is szép számmal jelentek meg ilyen kötetek, mi a