Nagy örömömre rendhagyó interjút készíthettem egy legkevésbé sem hétköznapinak mondható emberrel, Czigány Ildikóval, aki 1998-ban, kilenc év képzés után elsőként kezdett el hazánkban női pilótaként repülni. Története abszolút sikerrel zárult, hiszen mindent elért, amit a szakmában el lehet érni, 2005-ben kapitánnyá léptették elő. Bár 2010-ben abbahagyta a repülést, életének mindig fontos és meghatározó része marad. Megtudhattuk, milyen út vezetett akkoriban a pilótaengedély megszerzéséig, melyek a kedvenc repülői, miben mások a mai pilóták, mint azok, akiktől ő tanult anno, és azt is, melyek a legszebb emlékei a repüléssel töltött időszakból.
Olvastam egy veled készült interjúban, hogy egy izgalmasan sikerült párizsi leszállás miatt határoztad el, pilóta leszel. Gondoltál már erre korábban is?
Egészen pici koromtól kezdve érdekelt a repülés, sokszor látogattunk ki a reptérre apukámmal. Egyik legszebb gyerekkori emlékem pedig, amikor elvittek egy balatoni sétarepülésre. A kérdésben említett párizsi út olyan erőteljes impulzus volt, hogy rögtön elhatároztam, Budapestre való visszatérésemtől kezdve csak a repüléssel szeretnék foglalkozni.
Mi történt pontosan ezen az úton, illetve a leszállás során?
Akkoriban még nem szabályozták ennyire szigorúan a repülést, így kérésre simán beengedtek a kabinba. Az eset egy TU 134-es típusú gépen történt, én magam a két pilóta között ácsorogva éltem végig egy szeles, esős, izgalmas és érdekes leszállást. Ennek hatására fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy utasforgalmi pilóta szeretnék lenni.
A fent említett TU-134-es típusú repülő
Úgy tudom, kilenc éven át folyamatosan, lépésről lépésre haladtál célod felé. Milyen fázisok, feladatok, munkakörök vezettek el végül a pilótává válásig?
Ma már nem kell kilenc év a pilótává váláshoz. Akkoriban se kellett volna feltétlenül, nekem még kicsit nehezebb volt végigjárni ezt az utat. Kezdetben vitorlázórepülőt vezettem, ami egy remek előiskola volt. Rákövetkező évben elkezdtem a motorosrepülős kiképzést. Ekkor műrepülést is tanultam, ami az alapvizsgának is része volt. Én ezt kimondottan szerencsésnek találtam, sőt, annyira élveztem, hogy később az oktatómtól, Veres Zolitól különórákat is vettem műrepülésből. Ezután kezdtem el azokra a feladatokra koncentrálni igazán, amelyek az utasforgalmi repülés felé vezettek, például a műszerkiképzésre, kétmotoros géppel való repülésre. Ez utóbbit Floridában végeztem. Aztán jött a CPL, tehát a kereskedelmi pilóta szakszolgálati, majd a közforgalmi pilóta vizsga megszerzése. Nagyjából ezt az utat kell bejárnia mindenkinek, aki pilóta szeretne lenni.
A pilótaképzés mely része volt a legnehezebb?
Nem is tudom, igazából az ember nem éli meg nehéznek, ha valamit nagyon szeretne elérni. Nekem inkább élmény volt minden pillanata. Természetesen akadtak nehézségek, mert nem adják olcsón ezt a szakmát, de nem éreztem nehéznek, mert annyira hajtott a lelkesedés.
Ildikó első útja kapitányként
Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel pilótaként szembe kellett nézned?
Maradva az utasforgalmi repülésnél, Malév pilótaként nem nagyon szembesültem olyan helyzettel, ami igazán nagy kihívást jelentett volna, mivel többszörösen túl vannak biztosítva a gépek. Pilótaéletek, akár negyven év is eltelhet különösebb izgalmak nélkül. Ha például Dél-Európában egy kevésbé ismert reptéren szálltunk le, amit a szokásostól eltérően kellett végrehajtani, az számomra pozitív értelemben vett kihívásnak minősült. Még az időjárás okozhat meglepetéseket és váratlan helyzeteket, például egy jó kis oldalszeles leszállás, de ezeket is viszonylag könnyen meg lehet oldani, ezek is inkább kellemesen izgalmas, megoldásra váró feladatok.
Melyik a kedvenc géptípusod a mai modern Airbusok és Boeingek közül?
A mai modernek közül nehezen tudnék választani, a régiek közül a TU-154-es volt a kedvencem. A mai modernek közül nagyon szeretem az Airbus A330-ast, ha hátulról megnézi valaki, látszik, milyen gyönyörűszép madárszárnyai vannak.
Baranyai (b) András illusztrációja Ildikó régi kedvencéről, a Tupoljev Tu-154-es típusú gépről az Amíg repülünk c. kötetben
Hogy fogadta apukád, hogy elhagyod a humán pályát?
Tekintettel arra, hogy apukámtól nem csak a zenei és irodalmi érdeklődésem örököltem, hanem a repülés iránti szeretetem is neki köszönhetem, inkább nagyon büszke volt rám, amikor pilóta lettem. Anyukám talán egy picit több aggodalommal szemlélte, mert mindig több érzéke volt a realitáshoz, de egyébként sosem ütköztem semmiféle ellenállásba egyikőjük részéről sem.
Hogy tudtad összeegyeztetni a tanulást a munkával?
Amikor először a fejembe vettem, hogy pilóta leszek, akkor épp a tévében dolgoztam, amit ott kellett hagynom, mert időben nem lehetett összeegyeztetni a repüléssel. Utána átmentem a Légiközlekedés című laphoz újságírónak, ezt követően pedig stewardessnek jelentkeztem. Így négy éven keresztül stewardessként is repültem. Ekkor már Malév alkalmazott lehettem, házon belülre kerülhettem, és figyelemmel kísérhettem a fel- és leszállást is minden alkalommal, ami nagyon hasznos volt, bár addigra már olyan szintű tudással rendelkeztem, hogy tisztában voltam vele, mi történik. Sajnos a szigorú szabályok miatt most már nem lehet bemenni a pilótafülkébe, pedig régen sokszor beengedtük a szorongó utasokat, hogy lássák, mi zajlik ott, milyen a hangulat, hogyan teázunk, olvassuk az újságot, beszélgetünk mosolyogva.
Steward es stewardess (illusztráció: Baranyai (b) András) az Amíg repülünk című kötetből
Melyik pillanatod volt a legemlékezetesebb pilótaként?
Rengeteg ilyen van, nem feltétlenül akcióban gazdag emlékképek, inkább hangulatok, benyomások. Például egyszer utasok nélkül repültünk haza Japánból. Megélhettük, milyen az üres folyósokon ide-oda szaladgálni. Ez egy kettős, gyönyörű érzés volt, amit meg is írtam. Nagyon szerettem Korfut, egy-két alkalommal jártunk itt a Fokker 70-essel, ami nekem óriási élmény volt. Egy kis gáton álltam és filmeztük a fölöttünk elszálló TU-154-est. Említhetném még a Boeing 767-est, amivel a tengerentúli járatokon repültem. Ezzel a géppel eljutottam a világnak olyan pontjaira, ahova amúgy sose sikerült volna, az érzés, hogy egy ilyen óriási tömeget mozgatok a kezeimmel, pedig egyszerűen elképesztő volt. Egy 186 tonnás, két folyosós repülőgépről beszélünk, ami megjelenésében is igencsak tekintélyt parancsoló. Muszáj megemlítenem azt is, mikor kapitánnyá léptettek elő, ami nagyjából a szakma csúcsának felelt meg.
A Malév egyik Fokker 70-es járata
Ha jól tudom, írással is foglalkozol, több köteted megjelent az utóbbi években. Mi motivált utolsó könyved, A kék madár álma megírásában?
Ez egy válogatott írásokat tartalmazó kötet, mesélek benne állatokról, illetve madarakról. Az állatok iránti lelkesedés egészen kiskoromtól kezdve jelen van az életemben. A kék madár egy szimbólum, másfelől egy francia édesség neve, harmadrészt van egy gyönyörű madár, egy kék-sárga arapapagáj az Állatkertben, aki nagyon jó barátom, negyedrészt pedig kicsit én magam vagyok a kék madár.
Ildikó jó barátjával, a kék-sárga arapapagájjal
Miről fog szólni következő regényed?
Most fog megjelenni az új könyvem, az Aki rám néz - Társállatkönyv, ami formailag kicsit eltér az eddigiektől, hiszen az eddigi 9-10 kis kötet mind lírai-prózai műveket tartalmaz. Természetesen a jelenlegi sem nélkülözi a líraiságot, de formailag inkább interjúkötetnek tekinthető. Gondos, igényes állattartókkal, gazdikkal készítettem beszélgetéseket. Olyan témákat boncolgatunk, amelyekben nem kívánunk igazságot tenni, pl. a fogság, szabadság, az állatok életének az értelme. Különösen az egzotikus kisállatok tartását illetően hiányosak az ismeretek. Ezekkel az állatokkal kapcsolatos tudnivalókat is megosztjuk. Pl. vajon egyértelmű-e mindenkinek, hogy ha a nyuszi elkezd gubbasztani és levert, az adott esetben végzetes is lehet ránézve? Ilyenkor ugyanis célszerű azonnal állatorvoshoz vinni. Én az Exo-Pet Állatorvosi rendelőben szoktam „lábatlankodni”, biztos őket ajánlanám azoknak, akik egzotikus kisállatokat tartanak.
Mit gondolsz egyébként az állatsimogatókról?
Az elképzelés, miszerint fontos, hogy egy kisgyerek megismerje az állatokat, abszolút helytálló, de ha tömegesen jelentkeznek a résztvevők, akkor az már inkább állatkínzásnak minősül, mintsem simogatásnak. Van egy egyesületünk is, mely többek között azzal a céllal is jött létre, hogy a társállat fogalmáról alaposabb tájékoztatást nyújtson azoknak, akiket érdekel a téma. Honlapunkon információkat is találhatnak az érdeklődők a működésünkről, előadásainkról a www.koatars.hu címen, illetve, akik aktuális programjainkról szeretnének érdeklődni, írjanak nekem a Facebookon. Nem csak gyerekeket, felnőtteket is szívesen látunk programjainkon.
Visszakanyarodva a repüléshez, vagy akár a jelenlegi témához, mely teljesítményedre vagy a legbüszkébb?
Jó kérdés. Biztos adná magát a válasz, hogy a repülőgép-kapitányi pozíciót jelöljem meg legnagyobb büszkeségemként, vagy azt, hogy háromszáz méteres alsó határig műrepülést végezhetek, de hogy ne csak repüléssel kapcsolatos teljesítményeket említsek, a mai napig örömmel emlékszem vissza, hogy majdnem ötven éves voltam, amikor letettem a fekete öves karate vizsgám.
Most is jársz karatézni?
Igen, járok is, meg edzőként is dolgozom egyesületünknél, a Tűzmadár Sportegyesületnél, melynek egyben alapítótagja is vagyok. A mindennapjaim része még most is, immáron 17-18 éve.
Már a repülés alatt elkezdtél karate leckéket venni?
Igen, gyerekkorom óta érdekelt a küzdősport, a harcművészetek, és akkoriban úgy éreztem, bele kell vágnom, így kerestem egy egyesületet. A jógaoktatóit később kezdtem el, ott is megcsináltam az oktatói vizsgát.
Előfordult olyan eset, ami izgalmassá tette az utazást vagy veszélyeztette a landolást?
Nem nagyon állt elő ilyen helyzet. Egyszer viszont előfordult, hogy épp repültünk át az óceán fölött egy New York-i úton és pont a kellős közepén lekapcsolódott egy generátor. Ekkor a robot is egyből lekapcsolódik, ami rendkívül ijesztő jelzőhanggal jár, mivel ez egy olyan történés, amire rögtön reagálni kell. Ilyenkor villámgyorsan eldobod az újságot és a teát, megnyomsz három gombot, helyreáll a rend, és a negyedik gombbal már szólsz a stewardessnek, hogy hozzon egy új teát. Vannak olyan hibák, amikkel lehet repülni, és vannak olyanok, amikkel nem, az utóbbiakat hívják „no go item-nek”.
A repülőgép részei Gévai Csilla Amíg repülünk című könyvéből (Illusztráció: Baranyai (b) András)
Látsz különbséget a saját generációdbeli és a mai pilóták között?
Röviden: látok. Kifejtve a választ, egy picit anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani, most is nagyon klassz repülni, és nem egy olyan ismerősöm volt, aki ügyvédként vagy éppen agysebészként dolgozott, aztán hirtelen „megőrült”, és pilóta akart lenni. Akik ma repülnek, a saját világukban nyilván csodálatos dolgot hajtanak végre, nem tudván, milyen is volt régen, ezért számukra ma is ugyanolyan fantasztikus. Én viszont még épp láthattam egy letűnő világnak a végét, engem még azok a nagy pilóták taníthattak, akikre félistenként tekintettem. Szerintem joggal, mert régen a technikai hiányosságok folytán sokkal nagyobb ügyességre és sokkal komolyabb kreativitásra volt szükség. Természetes, hogy ez megszűnőben van, hiszen pont a repülés biztonsága érdekében jött létre fokról fokra, és alakult ki ez a nagyfokú automatizálás, de a repülés régebben talán pont emiatt érdekesebb volt.
Hogy élted meg a Malév csődjét?
Picit előbb hagytam abba a repülést, mert a Boeing 767-es már előbb megszűnt, ezért engem közvetlenül nem érintett. Viszont volt a repülésnek egy családias jellege, ismertük egymást, jóban voltunk, így mindenkit nagyon rosszul érintett, nem csak anyagilag és szakmailag, de érzelmileg is. Sokan mondják, hogy lesz egy Malévot helyettesítő légitársaság, de attól még Malév nem lesz többé. A halottat nem lehet kiásni és feltámasztani. Nem is kell. Egy örök emlék marad. Tudomásul kell vennünk, hogy ez elmúlt.
A Malév egyik Boeing 767-es járata
Ért valaha megkülönböztetés azért, mert nőként dolgoztál ebben a szakmában?
Nem. Ez egy nagyon érdekes dolog, sokan kérdezték már, hogy a repülésnél többet kellett-e bizonyítanom, csupán azért, mert nő vagyok. Pontosan ugyanannyit kellett, mint a férfi kollégáimnak, se többet, se kevesebbet.
Milyen érzés utasként utazni, kívülállóként tekinteni a repülésre?
Jó, bár nem csak repülni szeretek, autózni is nagyon jó. Bonyodalmassá vált a mai repülés, több kellemetlenséggel jár, mint régen.
Mi hiányzik a legjobban abból az időszakból, amit repüléssel töltöttél?
A repülésből maga a repülés hiányzik a legjobban. Az, hogy én fogom a kormányt és repülök. Ha valami hiányzik, az az, hogy csinálhassak egy úgynevezett megközelítést úgy, ahogy akkoriban csináltuk. Ez nagyon hiányzik.
Ha tetszett a bejegyzés, kedveld a Kasmíranyó Facebook oldalát!