Design és mese

Kasmíranyó

Kasmíranyó

„Az újrahasznosíthatóság most nagyon fontos tényezővé vált"

Papp Ritával, a DIVUM tervezőjével beszélgettünk

2017. április 22. - Kasmiranyo01

 

lookbook6.jpg

Papp Ritával, a DIVUM tervezőjével a napokban megjelent tavaszi kollekciója kapcsán beszélgettünk. Megosztotta velünk a  márka létrejöttének előzményeit, beavatott minket a tervezési folyamatokba, megtudtuk, mely márkák és emberek hatnak rá inspirálóan, milyen szempontokat tart szem előtt az alkotás során, valamint jövőbeli terveibe is betekintést nyerhettünk! A bejegyzésben szereplő fotókat a Berillphotography készítette.

Honnan jött az ötlet, hogy elkezdj egyáltalán ruhatervezéssel foglalkozni?

A Nagymamám varrónő volt, így amikor valamilyen ruha tetszett, csak el kellett képzelnem, lerajzolnom vagy elmagyaráznom, kiválasztani az anyagot és már meg is volt. Így gyakran terveztem ruhákat már gimiben is.( pl extra bő szárú trapézgatyát). Mindig meg akartam tanulni varrni, de addig halogattam sajnos, míg a nagymamám egy nap szinte teljesen váratlanul meghalt. Ez nagyon elszomorított, egyúttal meg is tanított arra, hogy nem szabad halogatni azt, ami igazán fontos számunkra és élni kell a lehetőségekkel, amikor még rendelkezésünkre állnak. Ekkor határoztam el, hogy elvégzek egy varrótanfolyamot. Nem sokkal később ez meg is történt, ekkor kezdtem el magamnak ruhákat tervezni, amelyek elég egyedire sikeredtek. Ezután sorra jöttek a pozitív visszajelzések barátoktól, ismerősöktől, és egyre többen érdeklődtek, hogy nem kaphatóak-e a magamnak tervezett ruhák valahol. Innen, valamint a divatszakmában bookerként és modellként töltött éveimből merítettem bátorságot ahhoz, hogy belevágjak és elkezdjek ezzel az egésszel komolyabban foglalkozni. Ennek már 2,5 éve. Eleinte ismerősök rendeltek, szinte anyagáron, ugyanakkor ez az egész megerősített abban, hogy megéri folytatni és továbbfejlődni ezen a vonalon is.

Mennyi idő egy kollekció megtervezése és kivitelezése?

Nagyon változó. Most, amikor novemberben beteg voltam, egy hónap alatt összeállt a kollekció, de folyamatosan inspirálódom, például megláttam nemrég Soproni Múzeumban egy 16. századi ruhát, ami inspirálóan hatott rám, gyorsan át is rajzoltam, így már biztosan benne lesz az őszi kollekciómban a megújított verziója.
lookbook19.jpg

@berillphoto

Mi lenne elvileg a határidő, például egy tavaszi kollekció esetében?

Elvileg már márciusban a boltokban kellett volna lennie, decemberben pedig már be kellett volna fotózni. Sajnos ezt az iramot nem tudom tartani, így a kollekció múlt héten került a boltokba, és a fotók mostanra lettek készen.

Hány darabból áll egy kollekció?

Általában 15-20 darabos szokott lenni, de szettekben gondolkodom, hogy a ruhákat jól lehessen egymással párosítani, variálni. Ennek az elképzelésnek az is az „átka”, hogy 1-2 darab egyszerűbb és nem lesz annyira keresett. Azonban mindig van 1-2 ruha, ami sláger lesz, ezek nagyjából előre sejthetők. A legkeresettebbek az S-M-es méretek, de van jó pár oversize méret is.
lookbook10.jpg

@berillphoto

Milyen tervezők hatnak rád inspirálóan?

Nagyon szeretem Anna Amélie-t, amely márka megálmodója egy gimis osztálytársam volt, és nagyon tisztelem a munkásságát. Inspirál a Nubu, Nanushka stílusa, de igazából mindenki, akikkel találkozom – és ezt az életvidám, „egyszerű, de nagyszerű” stílust képviselik – inspirálnak. A Wonderlabes magyar tervezőket is nagyon szertem, pl. DVA-t, Lazlo-t, Pakamét, Zemset. Dórivisy-t, INQ-t, és még sorolhatnám. Egyszóval sok minden, és sok mindenki tud inspirálni. A diákjaim is nagyon ösztönzően hatnak rám, ugyanakkor nem követem annyira az aktuális divatéletet, mivel elsősorban tanárnak tartom magam, ez a prioritás, és csak utána jön a tervezés. Semmiképp sem szeretném, ha a tervezés a tanítás rovására menne. Nyilván, amikor megálmodom egy kollekciót, előtte azért végignézegetem a kedvenceimet.

Hogy tudod összeegyeztetni a tervezést és a tanítást?

Nehezen, ezért is helyezem előtérbe a tanítást, utána jön a DIVUM, ami ezt néha meg is sínyli. Ha több időm van, akkor jobban tudom promotálni, és ennek az eredménye jól mérhető.

Mik a jövőbeli elképzeléseid?

Hamarosan szeretnénk összeállni két másik tervezővel, egy ékszer- és egy táskatervezővel társulnánk, és nyitnánk egy showroomot, ami ugyanakkor kicsit műhelyként is funkcionálna. Előzetes elképzeléseink szerint ez a hely családias, otthonos, napos és világos lesz. Ez még alakulóban van, ugyanakkor ami egészen biztos, hogy a most épülő házunkban is kialakítok egy saját alkotóműhelyet és showroomot. Sopronban pedig nemrég, a tavaszi szünetben jártam, és annyira magával ragadott a hely atmoszférája, hogy kerestem egy forgalmazót ott is, úgyhogy ha minden jol megy, hamarosan már Sopronban is elérhető lesz a DIVUM! Közeli terv meg a saját webshop létrehozása is. Elképzelhető, hogy a jelenlegi terveimet később személyi stylinggal, gardrob-rendezéssel is kiegészíteném.
lookbook11.jpg

@berillphoto

Milyen szempontok szerint készítetted a legfrissebb, tavaszi kollekciód?

Mindig a kényelem a legfontosabb (mert állandóan rohanok és a sport fontos része az életemnek), a másik, hogy vagány legyen, a harmadik a színek, illetve az újrahasznosíthatóság most nagyon fontos tényezővé vált. A mostani kollekcióm korábbi kollekciókból maradt anyagok újbóli felhasználásával készült. A nagy zsebek és kapucnik ismét visszaköszönnek, mert imádom ezeket. Olyan darabok, amikben el tudsz bújni, ugyanakkor szexik is lehetnek.

Hogyan állsz neki a tervezésnek?

Összegyűjtöm az inspirációt egy mappába, ezeket átrajzolom és áttervezem, vagy lejegyzetelem és lerajzolom. Időnként egyből sikerül olyanra lerajzolni, amilyennek megálmodom, de előfordul, hogy inkább ötször újratervezem. Nem minden kollekciómmal vagyok egyformán elégedett, az őszit jobban szeretem, mert több időm jut a tervezésre, így kevésbé stresszes, mint év közben tervezni.
lookbook15.jpg

@berillphoto

Mi volt az eddigi legnagyobb elismerés amit tervezőként és tanárként, amiben részed volt?

Tervezőként nagyon nagy elismerés, amikor a városban ismeretleneken pillantom meg a ruháimat, vagy nemrég a Mono kirakat látványa is örömmel töltött el, mivel kikerült a kirakatba az általam tervezett kabát. Számomra ez különös jelentőséggel bírt, hiszen egyetemistaként rengeteget ácsorogtunk a Mono előtt és vágyakozva néztük a kirakatban lévő ruhákat, így a kabátomat ott viszontlátni nagyon jó érzés volt. Természetesen annak is mindig nagyon örülök, amikor stílusos emberek hordják a kollekcióm darabjait. Tanárként a legnagyobb elismerés, amikor sikerül megszerettetni az általam tanított tárgyakat és az életet a gyerekekkel, illetve például amikor betagelnek egy arról szóló Facebook bejegyzésben, hogy mennyire fontosak a jó tanárok, vagy amikor a sikereiket megosztják velem és meg is köszönik és meg sorolhatnám.

Honnan jön a DIVUM név?

Olyan nevet kerestem sulis feladathoz, ami szabad gondolkodáshoz kapcsolódik, de jó hangzású, így a latin kifejezések kézenfekvőek voltak. Találtam egy szót, aminek szabad ég" a jelentése, ez a DIVUM, aztán arra gondoltam, miért is ne legyen ez a márkanevem?
lookbook5.jpg

@berillphoto

A tavaszi kollekciód most már kapható a boltokban. Merre érdemes körbenézni?

A Wonderlab-ben és a Grazia Store-ban.

A bejegyzés trackback címe:

https://kasmiranyo.blog.hu/api/trackback/id/tr4012444469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása