Design és mese

Kasmíranyó

Kasmíranyó


„Szívesen ismerek meg új megoldásokat" – Nádi Boglárka grafikussal beszélgettünk

2019. március 05. - Kasmiranyo01

01_bogi_profil-min.pngNádi Boglárka aprólékos, kidolgozott munkáira először a Halisten Stúdió oldalán figyeltem fel, és eztán vettem alaposabban szemügyre Behance oldalán található alkotásait. A kezdetektől fogva erre a pályára készült, tervei megvalósításában pedig családja is támogatta. Olvassátok el ti is Bogival készített interjúnkat, lessétek meg inspiráló munkakörnyezetét és  és gyönyörködjetek különleges hangulatú, részletgazdag alkotásaiban!

Tovább

„Az volt az álmom, hogy főállásban illusztrálhassak" – Bertóthy Ágnes illusztrátorral beszélgettünk

00_kep.jpgKorábban hobbinak vélte az illusztrálást, de miután a 2017-es Aranyvackor pályázaton első helyezést ért el Nattán-Angeli Nóra Rojt és bojt című meséjéhez készített illusztrációival, felmerült benne, hogy akár főállásban is foglalkozhatna ezzel. Azóta olyan gyönyörű meséket láthattok tőle a BOOKR Kids mesetárában, mint A Tündérszép Ilona és Árgyélus, vagy A csillagszemű juhász. Illusztrációival már találkozhattok a tavalyi könyvhéten megjelent 50 elszánt magyar nő című könyvben, az Éva magazin lapjain, illetve az ide könyvhéten a Naphegy Kiadónál megjelenő, Bartók Béla életéről szóló kötet lapjain kelti életre a híres zeneszerzőt...Olvassátok el vele készített interjúnkat és gyönyörködjetek csodálatos képeiben!

Tovább

„Mindenki továbbszőheti a maga történetét" – interjú Szép Évával, az Evuska márka alapítójával

szep_eva_portre.JPGAz Evuska márka alapítója, Szép Éva számára sok esetben véletlenül elkapott beszélgetések, vagy különleges filmélmények jelentik az inspirációt az általa készített lakásdekorációs tárgyak, párnák tervezésekor. Éva célja, hogy az általa létrehozott tárgyak túlmutassanak hétköznapi, használati funkciójukon, és felhasználóik számára is történeteket, hangulatokat közvetítsenek, melyeket akár maguk is továbbszőhetnek. Első ötletei nem vártak sokáig megvalósításra, nyolc évvel ezelőtt megalapította saját márkáját, az Evuskat, melynek menedzselésében családja  is aktívan segíti. A bejegyzésre kattintva műhelytitkok, történetek és gyönyörű tárgyak várnak titeket!

Tovább

„Mindenki rajzolhat pusztán az öröm kedvéért." – interjú Nagy Dia illusztrátorral

nagy-diana.jpgNagy Diána azon szerencsés illusztrátorok közé tartozik, akinek már több kötete is megjelent külföldön, a neves éditions MeMo-nál, persze itthon is rendszeresen jelennek meg illusztrációi, letisztult, geometrikus formákból építkező munkái, játékai. Vele készített interjúnkban nem csak a kezdetekről és jelenlegi megbízásairól beszéltünk, de arról is, miért fontos, hogy a rajzolás és alkotás öröme mindenkinek megadasson. 

Tovább

„Nem tudnék csak egyféle műfajban alkotni.” - interjú Kőfaragó Zsuzsival

28512139_1736219423101959_384808642_n.jpgIsmerjétek meg Kőfaragó Zsuzsit, aki nem csak fotósként, de grafikusként is alkot, időnként még esküvői tanácsadóként is szuperál, segítve a tanácstalan párokat esküvőjük szervezésében, lelkileg támogatva őket életük egyik nagy fordulópontja előtt. A művészetek iránti szeretet és érdeklődés gyerekkorától fogva jelen van életében, így nem csoda, hogy több területen, a fotóban és grafikában is megnyilvánul tehetsége. Kizárólagosan egyik műfajban sem tudná magát elképzelni, de több megvalósításra váró terve is van mindkét területen. Zsuzsi folyamatosan inspirálódik, tervez és alkot. Ha szeretnétek megtudni, mely munkáira a legbüszkébb, lapozzatok tovább, és kiderül!

Tovább

„Már családtagok, nem háziállatok” – interjú Krisztivel, a MOMO nyakörvek tervezőjével

kriszti_momo.jpgKriszti gondos odafigyeléssel készített paracord nyakörveinek egyikét egy barátnőm kutyáján pillantottam meg először. Szembeötlő volt, hogy a termék formavilága merőben eltért az addig látott, szokásos, nagyobb kereskedőknél kapható nyakörvek designjától. Ekkor jutottam először arra a felismerésre, hogy mennyire hiányzik az innovatív, design központú felfogás a kutya- és kisállatoknak gyártott kiegészítők esetében. Elhatároztam, hogy mindenképp szeretnék a színes, és gyönyörű kivitelezésű termékek tervezőjével és készítőjével, Krisztivel egy interjút készíteni. Először saját kutyusának gyártott nyakörveket, majd miután a próbapéldányok óriási sikert arattak ismerősei körében, úgy döntött, belevág saját üzletébe, és megalkotta a MOMO márkát. Kriszti többek között a márka kialakulásának történetéről, előzményeiről, és különleges technikával készített termékeiről is mesélt nekünk.

Tovább

„Nagyon fontos, hogy valamit magadnak is alkoss, örömből." - Buzás Aliz, grafikussal beszélgettünk

28170768_1987005118220442_1370497735_o.jpg
Pár éve olvastam először Buzás Aliz 47-es villamos ihlette kiskönyvéről, ekkor kezdtem el figyelemmel kísérni pályafutását, különböző munkáit, aztán a Köszöntjük kedves utasainkat! könyv megjelenésekor már nem volt számomra kérdés, hogy megszerzem a könyvet. Ezzel párhuzamosan elkezdett bennem körvonalazódni, hogy mindenképp szeretném nektek, olvasóknak is bemutatni őt és munkáit. Aliz mesélt kedvenc budapesti helyeiről, arról, hogyan és mikor érett meg benne az elhatározás, hogy grafikusként szeretne dolgozni, melyik a kedvenc villamosvonala, sőt, még egy hasznos tanácsot is ad pályakezdő társainak! 

Tovább

Létrehozni új anyagokat a semmiből. – Grábits Ágotával, a Cekker alapítójával beszélgettünk

a_gota_02.jpg

Nemrég Grábits Ágotával, a Cekker márka alapítójával és tervezőjével beszélgettünk műhelyében, ahol rendszerint munkaidő után fejleszti saját gyártású táskáit. Termékei kiválóan példázzák, hogy egy diplomamunka is kinőheti magát önálló projektté, termékké. Táskáit beválogatták a formatervezési pályázat legjobbjai közé két évvel ezelőtt, és az utca emberei is sokszor felfigyelnek különleges termékeire, melyeket hatalmas alapossággal és odafigyeléssel készít. 

Tovább

Kuckózz be és éld át a flowt! – Egyedi minták és origami borítékok scrapbook fanoknak!

Rendszerezd izgalmasan emlékeidet!

kaktusz_boritek.jpgEmlékeztek még? Blogindító, első bejegyzésünket a scrapbook témakörében írtuk. Lelkesedésünk azóta sem csökkent, sőt, a megfelelő papír, papírminta keresgelése helyett úgy döntöttünk, mi magunk készítjük el a vágyott mintákat álmaink scrapbook oldalainak megvalósításához. Év eleje és a sokszor barátságtalan idő amúgyis bekuckózásra késztet, így belevetettük magunkat a scrapbook és a hozzá tartozó kiegészítők előállításába. Koncepciónk fókuszában a négy évszak állt, így mostani bejegyzésünkben ezek hangulatához passzoló papírokat és origami borítékokat találtok, melyek egy részének letöltését ingyen elérhetővé tesszük számotokra is! Ha tudni szeretnétek mintáink előállításának kulisszatitkait és új scrapook oldalainkat, kattintsatok a folytatásra!

Tovább

„Már így is épp eleget vártam a rajzolással.” – évindító interjú Máray Mariannal

maray_mariann.jpgMariann a bölcsészkarra járt, mikor 23 éves korában hirtelen rájött, hogy inkább illusztrátor szeretne lenni. Két évvel később felvételt nyert a MOME tervezőgrafika szakára, mostanra pedig az idő egyértelműen őt igazolta, mivel számos sikert és rengeteg illusztrált kötetet, plusz egy saját vállalkozást is a magáénak tudhat. 2017 szakmai szempontból is fontos év volt számára, hiszen az Utazz bálnabusszal című könyv illusztrációi bekerültek a Bolognai Nemzetközi Gyerekkönyvvásár katalógusába, év végén pedig a Világvége alsó mesegyűjtemény is megjelent az ő illusztrációival a Naphegy Kiadó gondozásában. Kezdetekről, példaképeiről, terveiről kérdeztük.

Tovább
süti beállítások módosítása