Design és mese

Kasmíranyó

Cuki alvótársat minden gyereknek! - PUHAdesign

2017. március 24. - Kasmiranyo01

ro_ka_puha_3b.jpgA tömegigényeknek készült játékokkal és termékekkel terhelt világban egyfajta kuckósság- és otthonosságérzet keríti hatalmába az embert, ha Batha Zsuzsi PUHAdesign párnáira néz. Szinte egy egész állatkert köszön ránk vissza, a kínálatban minden állatot felsorakoztattak a csigától kezdve a mosómedvén át a nyusziig, ráadásul a választást jelentősen megnehezíti, hogy egyik párna aranyosabb, mint a másik. A PUHAdesign esetében a párnák túlmutatnak hétköznapi funkciójukat betöltő tárgyakon, nem csak alvásra, de játékra is alkalmasak, a formák kialakításuknál fogva azok továbbgondolására, további asszociációkra is lehetőséget nyújtanak.

borzombor2.jpgZsuzsi, a PUHAdesign megálmodója fontosnak tartotta a formákkal való szabad játékot, semmiképp sem szerette volna behatárolni formákkal a gyerekek képzeletét. Zsuzsi és testvére, Szilvi közös erővel dolgoznak azon, hogy a párnák még több gyerekhez eljussanak. A testvérpáros mindkét tagja a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett diplomát, míg Zsuzsi formatervező szakon, addig Szilvi művészetmenedzsment mesterképzésen mélyítette el tudását, így együttes erővel, különböző szempontok figyelembevételével építik a PUHAdesign márkát.
elefa_nt_puha_3b.jpgA szabad játék, különböző asszociációk iránti szeretet gyerekkorukra vezethető vissza, elmondásuk szerint nem érezték hiányát a műanyag dinóknak és zenélő babáknak, inkább az általuk kitalált játékokkal szórakoztatták magukat, és környezetüket egyaránt. A közös emlékekből kiindulva tervezi és készíti Zsuzsi a párnákat is; szerinte a terméknek fontos kiegészítője a gyermeki képzelőerő, és a szabad játék.
gyu_rnyu_l_puhadesign_1bb.jpgA párnák lényeges jellemzője, hogy rendkívül strapabíróak, ugyanakkor finom anyagból készülnek, ami a testhőt is felveszi. Zsuzsi a varrásnál ügyelt a bababiztosságra is, így bátran odaadhatjuk kisebbeknek is, akik kedvükre rághatják, nyúzhatják. puha_po_tyi_katica1b.jpgNézelődni vagy akár rendelni elsősorban a http://puhadesign.hu/ oldalon tudtok! Ha szeretnétek teljes valójukban látni, és érezni a párnákat, a Klauzál utcai Artushkában meg is tehetitek! 

A bejegyzés trackback címe:

http://kasmiranyo.blog.hu/api/trackback/id/tr7712368811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.