Design és mese

Kasmíranyó

Kasmíranyó

Most megtudhatod, hogyan varázsolhatsz nyíló tavirózsát pár lépésben!

Egy mesés trükk Satoe Tone meséi nyomán

2017. március 19. - Kasmiranyo01

dsc_5413.jpgNemrégiben a Múminház építésének rejtelmeibe avattunk be titeket. Ezúttal Satoe Tone, japán származású művész könyveiben megjelenő hangulatából nyertünk ihletet, melyekhez vízben kinyíló tavirózsát képzeltünk el. A Kisgombos Kiadó gondozásában megjelent Satoe Tone könyvek nem a szó klasszikus értelmében vett képeskönyvek, tartalmukat illetően túlmutatnak a kisebbeknek szánt meséken. Satoe a meséiben megjelenő képekkel érzéseket, hangulatokat közvetít, a szöveg másodlagos szerepet tölt be, hiszen az általa megálmodott világ már önmagában is mesél.

Az alkotó képei egy álomszerű világot tárnak elénk, melyekkel egyszerűen mesél barátságról, szeretetről, ugyanakkor mellőzi a tanulságok direkt megfogalmazását. Ennek köszönhetően történetei természetesen szólnak,  a narratíva erősebben van jelen képeiben, mint magában a kísérőszövegben, mely oldalanként csupán pár mondat, képei ilyen módon is lehetővé teszik a történet továbbgondolását. Satoe meséiben megjelenő varázslatosság ihlette a vízben kinyíló tavirózsa ötletét is, melynek elkészítése roppant egyszerű. A körberajzolgatást elkerülendő, létrehoztam egy sablont, illetve átrajzoltam egy meglévőt, így egyből színes papírra is ki tudjátok nyomtatni!
dsc_5357_res.jpgAlább láthatjátok a sablont, melyet kinyomtatva ti is nekiállhattok a tavirózsa elkészítésének!
sablon_1.jpg
dsc_5366.jpgA kivágást követően érdemes kicsit igazítani a körvanalakon az egységesebb hatás érdekében.
dsc_5374.jpgMár csak egy lépés, és kész a tavirózsánk! Funkcióját tekintve, a képen látható állapot is megfelel a célnak, tehát vízretéve ez is kinyílik, mi viszont a kisebb sablonokat is felhasználtuk. Ezeket ráragasztottuk a nagyobb sablonokból hajtogatott vízirózsákra,  így még több lehetőséget nyújtva a színek variálására.
dsc_5388.jpgA ragasztáshoz sima papírragasztót használtunk.
dsc_5390.jpgInnentől kezdve kedvünk szerint párosíthatjuk a színeket, és annyi tavirózsát tehetünk vízre, amennyit csak szeretnénk.
dsc_5430res.jpgMindkét mesekönyvvel leteszteltük a tavirózsákat, mielőtt vízre bocsátottuk volna őket. A fenti képen Satoe Pipójából láthattok egy oldalt, alább az Ahol a szív dobban c. meséből.
dsc_5443.jpg
dsc_5440011.jpgA varázslatot még azzal is lehet fokozni, ha személyreszóló üzenettel szeretnél kedveskedni valakinek. Ezt a tavirózsa közepére írhatod. Ebben az esetben érdemes még jobban behajtogatni a szirmokat. A szirmok kinyílásával az üzenet láthatóvá válik, így még nagyobb meglepetést okozhatsz annak, aki közel áll hozzád.
dsc_5459.jpgdsc_5497_res.jpgNézd meg videón is, hogyan bontják ki a tavirózsák szirmaikat!









A bejegyzés trackback címe:

https://kasmiranyo.blog.hu/api/trackback/id/tr6912345351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lousha 2017.03.20. 15:38:29

Egy nagyon hasonlo otlet volt sok-sok evvel ezelott a Dormogo Domotor magazinban, amikor ugy 4 eves lehettem. Teljesen le voltam tole nyugozve, igazi varazslatnak lattam :) Azota is mindig jol jon, ha keves eszkoz birtokaban hirtelen le kell foglalni gyerekeket :)
süti beállítások módosítása